Happy
2021.06.25-től fogadható örökbe!
Happy 2020. szeptemberében került a gondozásunkba, Szolnok külterületén szaladgált az autók között. Hamar kiderült, hogy vemhes, de szerencsére még volt lehetőség az ivartalanításra, így gyorsan meg is műttettük, hogy ne kelljen erre a világra születniük a kölyköknek. Az ivartalanítás utáni lábadozást, valamint az oltási programot követően sajnos nem kezdhettük el a gazdikeresést, mert entropium (befelé forduló szemhéj) miatt sorozatos kivizsgálások és kezelések következtek, majd áprilisban sor került a műtétre is. Azóta teljesen tünetmentes és egészséges. Így hát elérkezett az idő, hogy neki is megtaláljuk az álomgazdit.
Happy egy kb. 2,5-3 éves, keverék, ivartalanított szuka kutya. Testsúlya kereken 10kg. Igaz a mondás, miszerint “a név kötelez”. Happy egy végtelenül boldog kutya, nála vidámabb kutyával nem találkoztunk még, az biztos. Mindig jó kedvű, mindig vevő a játékra, nagy sétákra és folyton az emberek körül nyüzsög, hogy felvidítson mindnekit. Iszonyatosan jó lelkű és kedves kutya, aki igényli a törődést. Kivétel nélkül minden emberrel első perctől fogva aranyos és barátságos. Nem egy házőrző típus. Nagyon hálás a simogatásért és minden szóért. Szeret nagyokat rohangálni és kergetőzni az udvaron kutyatársaival. Aktív, sportos kutya, ezért mindenképpen hasonló habitusú gazdit keresünk számára. Akár olyat, aki szívesen sportolna vele. Happy labdamániás, így a leendő gazdinak jól be kell majd táraznia a lábdákkal. Mindegy, hogy csipogós labda, teniszlabda, vagy plüss labda, ha gurul, akkor azonnal szalad utána és vissza is hozza, hogy újra dobjuk el neki. Pórázon és póráz nélkül is ügyesen sétál, abszolút behívható. Teljesen szobatiszta.
Kutyatársaival barátságos, de kell neki egy kis idő, hogy megtalálja velük a közös hangot. Eleinte fölényeskedik, de soha nem támad vagy morog. Szívesen játszik más kutyákkal, szereti a társaságukat, de egyedüli kutyának is örökbe fogadható, mert egyedül is tökéletesen el van, és biztos élvezné, ha az összes szeretet és figyelem csak az övé lenne. Macskákat ismeri, néha meghajtja, de nem bántja őket. Idős emberek mellé nem ajánljuk, de gyermekes családokba szívesen örökbe adnánk, főleg olyan helyre, ahol már nagyobbak a gyerekek. Házőrzőnek, patkányfogónak, kerti dísznek nem vihető el, kizárólag olyan gazdik jelentkezését várjuk, akik teljesértékű családtagként fognak rá tekinteni élete végéig. Kizárólag kertes házba szeretnénk örökbe adni, de kinti-benti tartással. Benti tartás alatt pedig nem a kazánházat, előszobát, pincét, garázst stb. értjük. Happy jelenleg is kinti-benti kutyus és szeretnénk, ha ez így is maradna a későbbiek folyamán is.
Többszörösen oltva és microchippel ellátva költözhet majd az új családjához. Szerződéssel, kapcsolattartással fogadható örökbe.
Happy jelenleg Békéscsabán (Békés megye) él ideiglenes befogadónál. A szállításban nem tudunk segíteni, a gazdinak kell érte jönnie.
Ha felelősségteljes, gondos gazdinak vallod magad, és szeretnél Happy szerető gazdája lenni, akkor írj nekünk egy bemutatkozó levelet az alábbi e-mail címre, amiben leírod, hogy milyen életet tudnál biztosítani neki: gazdi@minimancsok.hu