loader image

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám:
18758698-1-04
OTP Bank:
11733254-21253519

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám: 18758698-1-04
OTP Bank: 11733254-21253519

Rólunk

  • A Mini Mancsok Állatvédő Egyesület egy lelkes tagokból álló, állatszerető és az állatokért tenni kívánó csapat. Az egyesület békéscsabai székhellyel, hivatalosan 2016 óta működik, de ennél azonban jóval korábban, 2011-ben kezdtük az állatmentést. Az országban a mi egyesületünk volt az első, hivatalosan is bejegyzett kölyökkutya mentő egyesület. Munkásságunk az egész ország területére kiterjed, tehát az ország bármely pontjáról mentünk kölyökkutyákat.
  •  Az egyesület tagjai mind önkéntesek, azaz munka, család, iskola mellett mentjük, segítjük és gondozzuk a bajba jutott kutyákat. Menhelyünk, telephelyünk, tanyánk nincsen, minden egyes mentvényünk otthonainkban, ideiglenes befogadóknál, családi környezetben nevelkedik, mindaddig, míg el nem jön az ideje, hogy gazdisodjanak. Jelenleg 8 állandó ideiglenes befogadó család fogadja a kicsiket, összesen 6 településen.
  • Egyesületünk legfőbb profilja az újszülött, anya nélküli kiskutyák felnevelése, akiket születésük után elválasztanak az anyjuktól és magukra hagynak. Több száz, pár napos kiskutya felnevelésén vagyunk már túl, kb. 98%-os sikerességgel. Majdnem 10 évvel ezelőtt kezdődött ez nálunk és azóta is szívügyünk az ilyen árva szoptatós kutyák megmentése és gazdához segítése, illetve számos kölyökkutya kerül a gondozásunkba folyamatosan, akik 1-4 hónaposak, emellett anyakutyák gondozását is vállaljuk a kölykeikkel. Sőt, időnként kisebb testű, felnőtt kutyákat is szárnyaink alá veszünk, amennyiben lehetőségünk van az elhelyzésükre.
  • Éves szinten kb. 130-170 árva, kidobott kölyökkutya köszönheti nekünk az életét. Lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni a hozzánk fordulóknak is, így nagyon sok esetben a házi szaporulatként világra jött kiskutyákat is oltalmunk alá vesszük. Ebben az esetben, az anyakutya ivartalanítását mindig támogatjuk, ebből kifolyólag számtalan esetben vállaltuk már rászoruló családok kutyusainak ivartalanítását.
  • Fontos számunkra, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek a már addig is sokat szenvedett kutyák, ezért az örökbefogadás szigorú örökbefogadási szabályzatunk segítségével zajlik! Minden kutya többszörösen oltva, chipelve, parazitamentesítve kerül új családjába. A növendék és felnőtt kutyákat minden esetben ivartalanítva, a kölyök kutyákat pedig ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe, amelyet a későbbiek folyamán ellenőrzünk is.
  • Az egyesület elnöke állatorvos, tehát kutyáink a lehető legjobb és legmegfelelőbb ellátást kapják minden esetben.
  • Sajnos tevékenységünket sokszor nehezíti, hogy nem vagyunk “nagy” egyesület, nem kapunk önkormányzati támogatást, nincsenek állandó támogatóink, adományozóink, nincs németországi kapcsolatunk, mint a legtöbb egyesületnek. Egyetlen biztos bevételi forrsáunk az adó 1%-ból befolyó támogatás, amelyre 2019 óta vagyunk jogosultak, de főként kisebb adományokból és támogatásokból tartjuk fent az egyesületet.
  • Célunk, hogy minél több kiszolgáltatott kiskutyán segíteni tudjunk és idővel csökkentsük a megmentendő kölykök számát. Fontosnak tartjuk, hogy az állattartókat folyamatosan a helyes állattartásra és állatorvosi ellátásra vonatkozó ismeretekkel lássuk el, valamint tájékoztatást nyújtsunk az állattartási törvényben meghatározott előírásokról is.
  • Örökbefogadási szándékkal a bemutatkozó leveleket kizárólag az alábbi email címre várjuk: gazdi@minimancsok.hu
    Egyéb esetben Facebook oldalunkon küldj üzenetet vagy a Kapcsolat menüpont alatt töltsd ki az űrlapot!

Amennyiben egyetértesz tevékenységünkkel, és lehetőséged van támogatni a védenceinket, kérjük segíts!

MINI MANCSOK ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
OTP Bank: 11733254-21253519

BIC (SWIFT) KÓD: OTPVHUHB
IBAN: HU46117332542125351900000000

Pin It on Pinterest