loader image

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám:
18758698-1-04
OTP Bank:
11733254-21253519

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám: 18758698-1-04
OTP Bank: 11733254-21253519

Guszti

március 20, 2023

2023.04.07-től fogadható örökbe!

Guszti egy 2023. januári születésű, keverék kan kiskutya. Anyukája shih-tzu, apukája pedig tacskó. Felnőtt korában kb. 5-7 kg lesz.

Guszti egy nagyon vidám és bohókás kiskutya. Mindig vevő egy kis kötélhúzásra vagy labdázásra. Kedves, barátságos kölyök, hamar alkalmazkodik az új helyzetekhez. A szobatisztasággal még hadilábon áll. Szobatisztaságra nevelése és pórázhoz való szoktatása a jövendőbeli gazdik feladata lesz.

Más kutyákkal és macskákkal is egyaránt nagyon barátságos. Idős emberek mellé nem ajánljuk, de gyermekes családokba szívesen örökbe adnánk, főleg olyan helyre, ahol már nagyobbak a gyerekek. Házőrzőnek, patkányfogónak, kerti dísznek nem vihető el, kizárólag olyan gazdik jelentkezését várjuk, akik teljesértékű családtagként fognak rá tekinteni élete végéig. Elsősorban kertes házba szeretnénk örökbe adni. Lakásba is elvihető, bizonyos feltételek mellett. Olyan otthont szeretnénk neki találni, ahol a kutya igazi családtag.

Négy védőoltással és microchippel ellátva költözhet majd az új családjához. Szívférgesség elleni védekezést megkezdtük nála. Szerződéssel, kapcsolattartással és szigorú ivartalanítási kötelezettséggel (amit ellenőrzünk is) fogadható örökbe.

Guszti jelenleg Mezőberényben (Békés megye) él ideiglenes befogadónál. A szállításban nem tudunk segíteni, a gazdinak kell érte jönnie.
Ha felelősségteljes, gondos gazdinak vallod magad, és szeretnél Guszti szerető gazdája lenni, akkor írj nekünk egy bemutatkozó levelet az alábbi e-mail címre, amiben leírod, hogy milyen életet tudnál biztosítani neki: gazdi@minimancsok.hu

Amennyiben egyetértesz tevékenységünkkel, és lehetőséged van támogatni a védenceinket, kérjük segíts!

MINI MANCSOK ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
OTP Bank: 11733254-21253519
BIC (SWIFT) KÓD: OTPVHUHB
IBAN: HU46117332542125351900000000

Pin It on Pinterest