loader image

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám:
18758698-1-04
OTP Bank:
11733254-21253519

Mini Mancsok Állatvédő Egyesület

Adószám: 18758698-1-04
OTP Bank: 11733254-21253519

Mazsi

április 4, 2024

Mazsi egy 2019. decemberi születésű, tacsi keverék, ivartalanított lány kutyus. Kistestű, rövidlábú, mint egy tacskó, mindössze 9kg.

Mazsi 5 pici kölykével került a gondozásunkba. Kölykei már gazdira találtak, de neki még nem találtuk meg az álomgazdit. Mazsi egy mindig nagyon vidám, nagyon kedves, hízelgő, mindenkivel nagyon barátságos kutya. Nagyon szereti a pici gyerekeket is. Korából adódóan ő már egy nyugodtabb kutyus. Nem szedi szét a játékokat, nincs óriási mozgásigénye, szobatiszta és pórázon is ügyesen megy. Kedvenc időtöltése, amikor hanyatt fekve élvezi a pocak simit. Ezt minden nap kiköveteli. Alapvetően csendes kutya, nem ugat feleslegesen.
Kutyákkal nagyon barátságos. Idős emberek mellé nem javasoljuk, gyermekes családokba szívesen örökbe adnánk. Házőrzőnek, patkányfogónak, kerti dísznek, kennelben tartásra nem vihető el, kizárólag olyan gazdik jelentkezését várjuk, akik teljes értékű családtagként fognak rá tekinteni élete végéig. Kertes házba és lakásba (bizonyos feltételek mellett) is örökbe fogadható. Olyan otthont szeretnénk neki találni, ahol a kutya igazi családtag.

Érvényes veszettség elleni és kombinált védőoltással, microchippel ellátva költözhet majd az új családjához. Szívférgesség elleni védekezést megkezdtük nála. Szerződéssel, kapcsolattartással fogadható örökbe. A szívférgesség ellen való védekezés kötelező lesz az örökbe fogadást követően is!
Mazsi jelenleg Békéscsabán (Békés megye) él ideiglenes befogadónál. A szállításban nem tudunk segíteni, a gazdinak kell érte jönnie.

Ha felelősségteljes, gondos gazdinak vallod magad, és szeretnél Mazsi szerető gazdája lenni, akkor írj nekünk egy bemutatkozó levelet az alábbi e-mail címre, amiben leírod, hogy milyen életet tudnál biztosítani neki: gazdi@minimancsok.hu

TUDTAD, hogy MÁJUS 21-ig rendelkezhetsz jövedelemadód 1%-ának felajánlásáról?

Útmutató:
https://minimancsok.hu/ado-1/
UGYE SZÁMÍTHATUNK RÁTOK 2024-BEN?
Közeledik az adóbevallás ideje és szeretnénk, ha minél többen tudnátok, hogy nagyon nagy szükségünk van minden egyes felajánlott adó 1%-ra. Évente kb. 150 kölyökkutya életét mentjük meg és tesszük szebbé, ami egy ilyen kis egyesület számára – mint amilyenek mi is vagyunk – óriási feladat. Az idei év a negyedi, amikor mi is jogosultak vagyunk az ADÓ 1%-ra! Szeretnénk, ha legalább annyian állnának most mellénk és segítenék a munkákat, mint az előző 3 évben. Vannak terveink és kitűzött céljaink, amiket kizárólag a Ti segítségetekkel válthatunk valóra! Nektek csak 1%, mentett kutyáinknak viszont az életet jelentheti!

SZÁMÍTUNK RÁTOK
Adószámunk: 18758698-1-04
Köszönjük!

Amennyiben egyetértesz tevékenységünkkel, és lehetőséged van támogatni a védenceinket, kérjük segíts!

MINI MANCSOK ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
OTP Bank: 11733254-21253519
BIC (SWIFT) KÓD: OTPVHUHB
IBAN: HU46117332542125351900000000

Pin It on Pinterest